A Magvető (Máté 13,1-9;18-23)

Egyik nap Jézus kiment a házból és leült a tó partján. Nagy tömeg gyűlt köréje, ezért beszállt egy bárkába és leült, a tömeg pedig a parton maradt. Ekkor példabeszédekben sok mindenre tanította őket, mondván: „Íme, kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útszélre esett. Jöttek az égi madarak és fölcsipegették. Más mag köves talajba hullott, ahol nem volt neki elég föld. Gyorsan kikelt, mert nem volt mélyen a földben. Amikor azonban forrón tűzött a nap, elszáradt, mert nem volt gyökere. Ismét más szúrós bogáncsok közé esett. Amikor a bogáncsok felnőttek, elfojtották. A többi jó földbe hullott s termést hozott, az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik meg harmincszorosat. Akinek füle van, hallja meg!”

Ti tehát halljátok a magvetőről szóló példabeszédet! Aki hallgatja az országról szóló tanítást, de nem érti meg, ahhoz eljön a gonosz és elrabolja, amit a szívébe vetettek. Ez az, ami az útszélre esett. A köves talajba hullott ellenben az, aki meghallgatja a tanítást és szívesen be is fogadja, de az nem ver benne gyökeret, mert csak ideig-óráig él. Amikor a tanítás miatt szorongatás, üldözés éri, csakhamar megbotránkozik. A szúrós bogáncs közé hullott pedig az, aki meghallgatja a tanítást, de a világi gondok s a csalóka gazdagság elfojtja a tanítást, úgyhogy nem hoz termést. Végül a jó földbe hullott az, aki meghallgatja, megszívleli a tanítást, s jó termést is hoz, az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat.”

Jézus példabeszédekben tanította hallgatóságát. Olyan egyszerű és hétköznapi példákkal próbálta elmesélni az Őt hallgató embereknek Isten országát, amit mindannyian megértenek. Isten országa nem olyan, mint egy földi ország, aminek határai vannak, kormánya, lakosai, városai, földjei, nemzete, nyelve, pénze, hadserege. Isten országába minden ember meghívást kap, nemzetiségtől, bőrszíntől, nyelvtől, pénztől függetlenül. Nem kell hozzá gazdagnak lenni, hogy ebben az országban valaki érvényesülni tudjon, sőt Jézus szerint a földi gazdagág csak nehezítő tényező. „Isten országa közöttetek van” – mondja egyszer Jézus tanítványainak. Isten országa nehezen meghatározható, nem lehet azt mondani, nézd, itt van, vagy ott van. Közöttünk van, közöttünk tud létrejönni, ha mi engedjük, ha befogadjuk tanítását, ha meghalljuk az Ő szavát, és tettekre is váltjuk. Mit mond Ő, mit tegyünk, hogy létrejöjjön közöttünk ez az ország? Azt kéri, ne építsünk falakat, ne húzzunk kerítéseket egymás köré, bontsuk le a határainkat embertársaink között, mert Isten országa ebből a határtalanságból épül fel. Forduljunk egymás felé szeretettel, irgalommal, igazsággal. Lépjünk túl a kapott rosszon, tanuljunk meg megbocsátani, imádkozni azokért, akik nem kedvesek hozzánk, az összes emberben a jót látni, Istent látni, a szenvedő Krisztust látni, akkor is, ha ez nehéz, akkor is, ha ehhez kicsit önmagunkról kell lemondani. Rögös ez az út és keskeny ez az ösvény. De minen nap tehetünk egy apró lépést Isten országa felé, minden nap tehetünk valakivel valami jót, segíthetünk a mellettünk élő embereknek, adhatunk a rászorulónak abból, ami a miénk, de akkro is tehetünk másokért szeretettel, ha egyedül vagyunk, ha épp nincs mellettünk senki. Az egyik legnagyobb jó, amit a másik emberért tehetünk, ha imádkozunk érte, vagy felajánljuk szenvedéseinket, fájdalmainkat embertársainkért. Ez a krisztusi szeretet egyik legszebb formája. Tanuljuk meg ezt a fajta szeretetet, apró kis lépésekkel elkezdve, hiszen igy hozhatunk termést, harmincszorosat, hatvanszorosat, vagy százszorosat, ahogy a példabeszéd mondja.

Isten folyamatosan azon munkálkodik, hogy tanítását elvesse a szívünkbe, ahogy a magvető hinti a szemeket a földbe, azzal a reménnyel, hogy a magok mélyen a földbe kerülnek, és idővel kibontakoznak, fejlődnek, növekednek, hogy végül szárba szökkenjenek és termést hozzanak. Isten egyik legméylebb vágya, hogy mi, akiket szeretetéből teremtett, teremjünk, termést hozzunk. Isten általunk van jelen a világban, rajtunk keresztül akarja szeretetét a körülöttünk élő embereknek ajándékozni. Egyik legfontosabb feladatunk életünk során, hogy megtanuljunk szeretni és megengedni, hogy mások szeressenek bennünket. Ez persze nem mindig sikerül, de nem kell elkeserednünk, hiszen mindez mélyen hozzátartozik emberségünkhöz. Isten tudja ezt, ezért veti szívünkbe folyamatosan és bőven mérve a tanítását. Nem méri szűkösen a kegyelmét, ahogy a magvető sem a szemeket, akkor sem, ha látja, hogy néhány szem nem a legjobb helyre esett. Ilyen a mi szívünk, mint a példabeszédbeli szántóföld. Egyszerre megvan benne az út széle, a köves talaj, a szúrós bogáncs és a jó föld is. Van, amikor nem halljuk meg a jót, a jóra való buzdítást, vagy egyszerűen csak nem akarjuk meghallani, bezárjuk szívünk ajtaját Isten előtt. Van, amikor szívesen meghallgatjuk, és vigasztalást, örömet is lelünk benne, de egy idő után elfeledkezünk róla, alábbhagy a lelkesedésünk, a könnyebb utat, a kényelmet választjuk. Olyan is megesik, hogy tudjuk, mit kellene tennünk, tudjuk, mi lenne a helyes, hiszen ismerjük a szeretet és a jóság útját, mégsem ezen az úton járunk, mert teli vagyunk gondokkal, mert épp nem érünk rá, mert mást fontosabbnak tartunk, legyintünk a jócselekedet lehetőségére, azt mondjuk, majd máskor, majd legközelebb. Persze Isten mindig ad nekünk újabb és újabb lehetőségeket a szeretetre és a jócselekedetekre, minden ilyen elmulasztott alkalommal megfosztunk valakit attól a jótól, amit Isten rajtunk keresztül akart ajándékozni. Isten munkatársnak hív bennünket azzal, hogy szívünkbe veti az Ő igéjét, tanítását, arra hív bennünket, hogy Vele együtt dolgozzunk a világ és az emberek üdvösségéért.

Ez Isten örömhíre, amit Jézus által el akart nekünk mondani, hogy Ő nem egy felhők között trónoló uraság, aki kénye-kedve szerint bánik az alattvalóival, hanem egy szerető Atya, aki magához ölel, aki arra hív minket, hogy vele együtt dolgozzunk az Ő csodaszép tervén. Mikor Isten szívünkbe veti a tanítását olyan, mint az édesanya, aki maga mellé gyűjti lányait,  hogy megtanísa őket főzni, varrni, mosni, vagy az édesapa, aki fiait tanítja fúrni-faragni, autót szerelni. Isten szívünkbe veti tanítását, hogy egyre inkább olyanná válhassunk, mint Ő, aki feltétel nélkül szeret, aki igazságos, irgalmas és jóságos. Amikor mindezt megértjük, elfogadjuk és tanítását tettekre váltjuk, amikor le tudunk mondani a saját igazunkról, a saját akaratunkról, a saját javainkról valaki másért, amikor szeretni tudunk és jót cselekedni, akkor jó föld a szívünk. Ilyenkor tudunk termést hozni, mások javára válni és ilyenkor körülöttünk is épül egy kis darab Isten országából.

Jónak lenni jó. Ismerjük fel minden nap azt a kevéske jót, amire Isten meghív bennünket és próbáljunk meg rá igent mondani. Milyen szép egy telt kalászú búzamező, vagy egy gyümölcseitől roskadozó fa, egy fürtökkel teli szőlőlugas. Gondoljunk minden nap erre, hogy Isten szemében mi is termőföld vagyunk, aki csodás termést tud hozni, akiben gyönyörködni lehet, aki tápláló és körülötte virágzik az élet. Ez a célja és értelme földi életünknek, ezért teremtett bennünket Isten, ezért hívott ebbe a földi életbe. Értékesek vagyunk mindannyian, tanuljunk meg hinni ebben, nézzünk magunkba és érezzük, lássuk, ahogy kicsírázik a szívünkben a mag, amit Isten vetett belénk, tápláljuk és óvjuk az Ő tanítását, hogy bennünk szárba szökkenhessen, kivirágozzon és bő termést hozzon. Amen.

A bejegyzés trackback címe:

https://bibliaidezetek.blog.hu/api/trackback/id/tr588716946

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása