"Az egyik ugyanis a bölcsesség ajándékát kapja a Lélektől, a másik a tudás adományát ugyanattól a Lélektől, a harmadik a hitet kapja ugyanabban a Lélekben vagy pedig a gyógyítás adományát szintén ugyanabban a Lélekben."

"Aki tetszeleg tudásában, még nem értette meg, mi a helyes ismeret. Aki azonban szereti az Istent, azt az Isten is a magáénak tudja."

"A tudás azonban felfuvalkodottá tesz, a szeretet ellenben épít."

"Mekkora a mélysége az Isten gazdagságának, bölcsességének és tudásának! Mily kifürkészhetetlenek szándékai, mily megfoghatatlanok útjai!"

"Tudjuk azt is, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik, hiszen ő saját elhatározásából választotta ki őket."

"S ő, aki a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten tetszése szerint jár közben a szentekért."  

"Tudom ugyanis, hogy semmi jó nem lakik bennem, azaz a testemben, mert készen vagyok ugyan akarni a jót, de arra, hogy tegyem is, nem vagyok képes."

"Mit mondjunk tehát? Talán a törvény bűn? Semmi esetre sem. De a bűnt a törvény alapján ismertem meg, hiszen a bűnös kívánság nem vált volna bennem tudottá, ha a törvény nem mondaná: Ne kívánd meg!"

"Ami ugyanis megtudható az Istenről, az világos előttük, maga Isten tette számukra nyilvánvalóvá."

Istenem, Te magad vagy a szeretet. Aki ismeri a szeretetet, Ismer Téged. A szeretetről pedig csak az tudhat valamit, Aki gyakorolja is. Megvallom Uram, és áldalak érte, hogy bennem Képmásodat teremtetted meg!

bibliaidezetek 2012.05.09. 19:56

1 János 2,3

"Abból tudjuk meg, hogy megismertük, hogy megtartjuk a parancsait."

"Éppen ezért minden igyekezetetekkel legyetek rajta, hogy hitetek megteremje az erényt, az erény a tudást, a tudás a magatok fölötti uralmat, a magatok fölötti uralom a jóban való kitartást, a jóban való kitartás a vallásos érzületet, a vallásos érzület a testvériességet, a…

bibliaidezetek 2010.09.03. 16:05

Lukács 6,40

"Nem nagyobb a tanítvány mesterénél: Akkor tökéletes az ember, amikor már olyan, mint mestere."

süti beállítások módosítása