"Testvérek, Urunk, Jézus Krisztus nevére kérlek titeket, éljetek mindnyájan egyetértésben, ne szakadjatok pártokra, legyetek egyek ugyanabban a lelkületben, ugyanabban a felfogásban."

"Ezért többé ne ítélkezzünk egymás fölött, inkább legyetek azon, hogy a testvér miattatok ne ütközzék meg s ne botránkozzék."

"A testvéri szeretetben legyetek gyöngédek egymáshoz, a tiszteletadásban előzzétek meg egymást."

"Amikor valaki látja, hogy testvére bűnt követ el, de ez a bűn nem jelenti számára a halált, imádkozzék érte, és életet szerez annak, aki a halállal egyenlő bűnnel vétkezik. Van halált jelentő bűn is; nem az ilyenről mondom, hogy könyörögjön érte."

"Ezt a parancsot kaptuk tőle: Aki Istent szereti, szeresse testvérét is."

"Ha valaki azt állítja, hogy: "Szeretem az Istent", de testvérét gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát."

"Hogyan marad meg az Isten szeretete abban, aki - bár bőven van neki a világ javaiból -, mégis, amikor látja, hogy testvére szükséget szenved, elzárja előle a szívét?"

"A szeretetet arról ismerjük fel, hogy ő életét adta értünk. Nekünk is kötelességünk életünket adni testvéreinkért."

"Aki szereti testvérét, megmarad a világosságban, s nem szolgál botrányul másoknak."

bibliaidezetek 2012.09.22. 17:18

1 János 2,9

"Aki azt állítja, hogy a világosságban él, de gyűlöli testvérét, az még mindig a sötétségben van. "

"Éppen ezért minden igyekezetetekkel legyetek rajta, hogy hitetek megteremje az erényt, az erény a tudást, a tudás a magatok fölötti uralmat, a magatok fölötti uralom a jóban való kitartást, a jóban való kitartás a vallásos érzületet, a vallásos érzület a testvériességet, a…

"Testvérek, ezért még inkább törekedjetek rá, hogy hivatásotokat és kiválasztottságotokat tetteitekkel megpecsételjétek, mert ha ezt megteszitek, nem botlotok el soha. Így lesz ugyanis könnyű számotokra a bemenetel Urunknak és Megváltónknak, Jézus Krisztusnak örök országába."

"Józanok legyetek és vigyázzatok. Ellenségetek, a sátán, ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen el. Erősen álljatok neki ellen a hitben, hisz tudjátok, hogy testvéreiteket is ezek a szenvedések sújtják a világban."

bibliaidezetek 2012.03.09. 17:35

1 Péter 3,8

"Végül mindnyájan legyetek egyetértők, együttérzők, testvériesek, irgalmasok, alázatosak."

bibliaidezetek 2012.01.08. 12:25

Jakab 5,7

"Legyetek hát türelemmel, testvérek, az Úr eljöveteléig. Lám a földműves türelemmel vár a föld drága termésére, míg a korai és késői eső meg nem érkezik."

bibliaidezetek 2012.01.08. 11:18

Jakab 2,1

"Testvéreim, Urunk, a megdicsőült Jézus Krisztus hitének gyakorlásakor ne tegyetek a személyek közt különbséget."

bibliaidezetek 2011.01.06. 22:06

Márk 3,35

"Aki teljesíti az Isten akaratát, az az én testvérem és anyám."

bibliaidezetek 2010.12.29. 11:35

Máté 23,8

"Ti ne hivassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok."

bibliaidezetek 2010.11.11. 16:17

Máté 12,50

"Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az nekem mind testvérem, nővérem és anyám."

süti beállítások módosítása