"Isten határozta meg minden egyes tag feladatát a testben, tetszése szerint."

"Az áldás kelyhe, amelyet megáldunk, nemde a Krisztus vérében való részesülés? S a kenyér, amelyet megtörünk, nemde a Krisztus testében való részesedés?"

"Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből részesülünk."

"Az étel a gyomorért van, a gyomor az ételért, de Isten mindkettőt elpusztítja. A test azonban nem a kicsapongásért van, hanem az Úrért, az Úr pedig a testért."

"Én is futok, de nem céltalanul, az ökölvívásban nem a levegőt csapkodom, hanem megzabolázom, és rabságba vetem testemet, hogy míg másokat tanítok, magam méltatlanná ne váljak."

"Mert ahogy egy testben több tagunk van, s minden tagnak más a szerepe, sokan egy test vagyunk Krisztusban, egyenként azonban tagjai vagyunk egymásnak, s a nekünk juttatott kegyelem szerint adományaink is különböznek"  

"A testi ember bizony testiekre vágyik, a lelki ember ellenben lelkiekre törekszik."

"Amire ugyanis a törvény nem volt képes, mert a test miatt erőtlenné vált, azt Isten véghezvitte: elküldte tulajdon fiát a bűn miatt a bűn testének hasonlóságában, hogy elítélje a testben levő bűnt, és hogy a törvény beteljesedjék rajtunk, akik már nem a test, hanem a lélek…

"Tudom ugyanis, hogy semmi jó nem lakik bennem, azaz a testemben, mert készen vagyok ugyan akarni a jót, de arra, hogy tegyem is, nem vagyok képes."

"Éppígy, testvérek, Krisztus testében ti is meghaltatok a törvénynek, hogy ahhoz tartozzatok, aki feltámadt a halálból. Ezért most teremjünk gyümölcsöt Istennek."

"Ne uralkodjék tehát halandó testeteken a bűn, és ne engedelmeskedjetek kívánságainak."

"Hiszen tudjuk, hogy a régi embert bennünk azért feszítették vele együtt keresztre, hogy a bűn teste elpusztuljon, és ne szolgáljunk többé a bűnnek."

bibliaidezetek 2012.09.27. 12:53

1 János 4,2

"Az Istentől származó lelket erről ismeritek fel: minden lélek, amely megvallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, az Istentől van."

"Ne szeressétek a világot, sem azt, ami a világban van! Ha valaki szereti a világot, nincs meg benne az Atya szeretete, mivel minden, ami a világban van: a test kívánsága, a szem kívánsága és az élet kevélysége, nem az Atyától van, hanem a világból."

"Mivel tehát Krisztus testben szenvedett, ti is hasonló érzülettel teljetek el, mert aki testben szenvedett, szakított a bűnnel, hogy ne emberi vágyaitokat követve, hanem az Isten akarata szerint éljetek földi életetek hátralevő idejében."

"A vele jelképezett keresztség most titeket is ugyanúgy megment, hiszen az nem a test szennyének a lemosása, hanem könyörgés az Istenhez, hogy adjon tiszta lelkiismeretet Jézus Krisztus feltámadása által, aki azután hogy az angyalok, hatalmasságok és erősségek uralma alá kerültek,…

"Mert Krisztus is meghalt egyszer a bűnökért, az Igaz a bűnösökért, hogy az Istenhez vezessen minket. A test szerint ugyan megölték, de a lélek szerint életre kelt."

"Vétkeinket a saját testében fölvitte a keresztfára, hogy meghaljunk a bűnöknek, s az igazságnak éljünk. Sebei szereztek számotokra gyógyulást."

"Szeretteim, kérlek benneteket, hogy mint idegenek és zarándokok, tartózkodjatok a testi kívánságoktól, mert ezek a lélek ellen törnek."

bibliaidezetek 2012.01.08. 11:26

Jakab 2,26

"Mert ahogy lélek nélkül halott a test, a hit is halott tettek nélkül."

bibliaidezetek 2011.02.19. 16:00

János 6,56

"Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad én meg benne."

bibliaidezetek 2011.02.19. 15:58

János 6,51

"Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért."

"Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Azoknak, akik hisznek nevében, akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából s nem is a férfi akaratából, hanem Istenből születtek."

bibliaidezetek 2011.01.23. 12:06

Márk 14,38

"Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek. A lélek ugyan készséges, de a test gyönge."

bibliaidezetek 2011.01.10. 17:04

Márk 10,6-8

"Isten a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, feleségével tart, és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy."

süti beállítások módosítása