"Aki a prófétálást kapta, tegyen tanúságot a hit szerint, aki tisztséget kapott, töltse be tisztségét, aki tanító, tanítson, aki a buzdítás ajándékát kapta, buzdítson, aki jótékonykodik, tegye egyszerűségben, aki elöljáró, legyen gondos, aki irgalmasságot gyakorol,…

"A Lélek maga tesz tanúságot lelkünkben, hogy Isten gyermekei vagyunk."  

"Isten azonban azzal tesz tanúságot irántunk való szeretetéről, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk."

"Tanúm az Isten, akinek Fia evangéliumát hirdetve szívvel-lélekkel szolgálok, hogy imáimban mindig megemlékezem rólatok"

"Mert ennek a tanúságnak az a tartalma, hogy az Isten örök életet adott nekünk, s ez az élet az ő Fiában van."

"Aki vallja, hogy Jézus az Isten Fia, abban benne marad az Isten, és ő is az Istenben."

bibliaidezetek 2012.05.03. 18:14

1 János 1,2

"Igen, az élet megjelent, láttuk, tanúságot teszünk róla és hirdetjük nektek az örök életet, amely az Atyánál volt és megjelent nekünk."

"Urunkat, Krisztust szentül tiszteljétek szívetekben, legyetek mindig készen rá, hogy mindenkinek megfeleljetek, aki csak kérdezi, mi az alapja reményeteknek. De ezt szelíden, tiszteletet tanúsítva és jó lelkiismerettel tegyétek, hogy akik Krisztusban való szép életetekért…

bibliaidezetek 2011.08.12. 17:53

János 18,37

"Arra születtem, s azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, hallgat szavamra."

bibliaidezetek 2011.08.10. 14:25

János 15,27

"Tegyetek ti is tanúságot rólam, hiszen kezdettől fogva velem voltatok."

bibliaidezetek 2011.08.10. 14:24

János 15,26

"Ha eljön a Vigasztaló, akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam."

bibliaidezetek 2011.02.19. 15:43

János 6,27

"De ne romlandó eledelért fáradozzatok, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre. Ezt az Emberfia adja nektek, aki mellett maga az Atya tett tanúságot."

süti beállítások módosítása