A Magvető (Máté 13,1-9;18-23) Egyik nap Jézus kiment a házból és leült a tó partján. Nagy tömeg gyűlt köréje, ezért beszállt egy bárkába és leült, a tömeg pedig a parton maradt. Ekkor példabeszédekben sok mindenre tanította őket, mondván: „Íme, kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az…

"Én is futok, de nem céltalanul, az ökölvívásban nem a levegőt csapkodom, hanem megzabolázom, és rabságba vetem testemet, hogy míg másokat tanítok, magam méltatlanná ne váljak."

"Benne gazdagok lettetek minden tanításban és ismeretben."

"A keresztről szóló tanítás azoknak, akik elvesznek, balgaság ugyan, de nekünk, akik üdvözülünk, Isten ereje."

"Annak pedig, akinek hatalmában áll megerősíteni benneteket evangéliumomban, a Jézus Krisztusról szóló tanításban, annak a titoknak kinyilvánításában, amelyre ősidők óta csend borult, de amelyet most az örök Isten parancsára a próféták írásai kinyilatkoztattak, és minden…

"Aki a prófétálást kapta, tegyen tanúságot a hit szerint, aki tisztséget kapott, töltse be tisztségét, aki tanító, tanítson, aki a buzdítás ajándékát kapta, buzdítson, aki jótékonykodik, tegye egyszerűségben, aki elöljáró, legyen gondos, aki irgalmasságot gyakorol,…

"A hit tehát hallásból fakad, a hallás pedig Krisztus tanításából."

bibliaidezetek 2012.05.09. 19:56

1 János 2,5

"De aki megtartja tanítását, abban Isten szeretete valóban tökéletes."

bibliaidezetek 2012.01.02. 19:34

Jakab 1,23

"Ha ugyanis valaki csak hallgatja a tanítást,de nem követi, hasonlít ahhoz az emberhez, aki természettől kapott arcát tükörben nézegeti."

bibliaidezetek 2012.01.02. 19:32

Jakab 1,22

"A tanítást váltsátok tettekre, ne csak hallgassátok, mert különben magatok csaljátok meg."

bibliaidezetek 2011.08.09. 13:20

János 15,7

"Ha bennem maradtok, és tanításom is bennetek marad, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok."

bibliaidezetek 2011.08.09. 13:15

János 15,3

"Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek."

bibliaidezetek 2011.08.09. 13:09

János 14,26

"S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek."

bibliaidezetek 2011.08.09. 13:07

János 14,24

"A tanítás, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött."

bibliaidezetek 2011.08.04. 15:22

János 14,23

"Aki szeret engem, az megtartja tanításomat, s Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk és benne fogunk lakni."

"Ha kitartotok tanításomban, valóban tanítványaim lesztek, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket."

bibliaidezetek 2011.01.23. 12:16

Márk 16,20

"Az Úr velük volt munkájukban, és tanításukat csodákkal kísérte és igazolta."

bibliaidezetek 2011.01.09. 22:30

Márk 9,7

"Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!"

bibliaidezetek 2011.01.07. 21:58

Márk 4,20

"Végül akikben jó földbe hull, azok hallják a tanítást, magukévá is teszik és harminc-, hatvan-, sőt százszoros termést hoznak."

bibliaidezetek 2011.01.07. 21:56

Márk 4,11

"Titeket beavattalak az Isten országa titkaiba, a kívülállóknak azonban mindent példabeszédekben mondok el."

bibliaidezetek 2010.11.18. 16:34

Máté 13,52

"Minden írástudó, aki jártas a mennyek országának tanításában, hasonlít a házigazdához, aki kincseiből újat és régit hoz elő."

bibliaidezetek 2010.10.26. 15:26

Máté 11,29

"Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát."

bibliaidezetek 2010.10.26. 11:07

Máté 9,13

"Menjetek és tanuljátok meg, mit jelent: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot."

bibliaidezetek 2010.10.16. 17:12

Máté 4,4

"Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden tanítással is, amely az Isten szájából származik."

bibliaidezetek 2010.09.08. 09:27

Lukács 4,32

"Tanítása mindenkit ámulatba ejtett, mert szavának hatalma volt."

süti beállítások módosítása