"A reményben legyetek derűsek, a nyomorúságban béketűrők, az imádságban állhatatosak."

"Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek, mert még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkoznunk. A Lélek azonban maga jár közben értünk, szavakba nem önthető sóhajtozásokkal."

"Az Istennel való társalkodás önmagában véve a legédesebb és legkellemesebb valami, abban nyoma sem lehet a keserűségnek ... Ebből szokott azután származni az, hogy sokakat annyira megkap ennek a csodálatos és szokatlan édességnek ereje – hisz nála nagyobbat elképzelni sem lehet…

"Tanúm az Isten, akinek Fia evangéliumát hirdetve szívvel-lélekkel szolgálok, hogy imáimban mindig megemlékezem rólatok"

"De ti szeretteim, ti szent hitetek alapján épüljetek fel; imádkozzatok a Szentlélekben, tartsatok ki az Isten szeretetében, és várjatok Urunknak, Jézus Krisztusnak örök életet szerző irgalmára."

"Amikor valaki látja, hogy testvére bűnt követ el, de ez a bűn nem jelenti számára a halált, imádkozzék érte, és életet szerez annak, aki a halállal egyenlő bűnnel vétkezik. Van halált jelentő bűn is; nem az ilyenről mondom, hogy könyörögjön érte."

bibliaidezetek 2012.03.20. 11:45

1 Péter 4,7

"Közel van mindennek a vége. Legyetek hát okosak és éberek, és imádkozzatok!"

bibliaidezetek 2012.03.03. 17:06

1 Péter 3,7

"Hasonlóképpen, ti férjek, megértően éljetek együtt az asszonyokkal mint a gyengébb nemmel; adjátok meg nekik a tiszteletet, mint a kegyelmi életben örököstársatoknak, hogy az imádságnak ne legyen bennetek akadálya."

bibliaidezetek 2011.08.09. 13:20

János 15,7

"Ha bennem maradtok, és tanításom is bennetek marad, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok."

"Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Tudom, hogy mindig meghallgatsz."

bibliaidezetek 2011.01.23. 12:06

Márk 14,38

"Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek. A lélek ugyan készséges, de a test gyönge."

bibliaidezetek 2011.01.18. 22:07

Márk 11,25

"Ám amikor imádkozni készültök, bocsássatok meg, ha nehezteltek valakire, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa bűneiteket."

bibliaidezetek 2011.01.18. 22:05

Márk 11,24

"Ezért mondom nektek, hogy ha imádkoztok és könyörögtök valamiért, higgyétek, hogy megkapjátok, és akkor valóban teljesül kérésetek."

bibliaidezetek 2011.01.03. 12:20

Máté 26,41

"Virrasszatok és imádkozzatok, nehogy kísértésbe essetek. A lélek ugyan készséges, a test azonban erőtlen."

bibliaidezetek 2010.12.17. 18:28

Máté 21,22

"Bármit kértek hittel az imádságban, megkapjátok."                     

bibliaidezetek 2010.12.04. 20:08

Máté 18,20

"Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük."

Szólj hozzá!

Címkék: ima

bibliaidezetek 2010.12.04. 20:07

Máté 18,19

"Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják mennyei Atyámtól."

bibliaidezetek 2010.10.18. 11:34

Máté 6,8

"Tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek."

bibliaidezetek 2010.10.18. 11:33

Máté 6,7

"Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót."

Szólj hozzá!

Címkék: ima

bibliaidezetek 2010.10.18. 11:32

Máté 6,6

"Te amikor imádkozol, menj be a szobába, zárd be az ajtót s imádkozzál titokban mennyei Atyádhoz."

bibliaidezetek 2010.10.18. 11:25

Máté 5,44

"Én pedig azt mondom nektek, szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért."

"Imádkozzatok, nehogy kísértésbe essetek."

"Imádkoztam érted, nehogy meginogj a hitedben. Amikor megtérsz, te erősíted majd meg testvéreidet."

süti beállítások módosítása