"Eddig emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Hűséges az Isten, erőtökön felül nem hagy megkísérteni, hanem a kísértéssel együtt a szabadulás lehetőségét is megadja, hogy kibírjátok."

"A keresztről szóló tanítás azoknak, akik elvesznek, balgaság ugyan, de nekünk, akik üdvözülünk, Isten ereje."

"Isten azonban azt választotta ki, ami a világ szemében balga, hogy megszégyenítse a bölcseket, s azt választotta ki, ami a világ előtt gyönge, hogy megszégyenítse az erőseket, s ami a világ előtt alacsonyrendű és lenézett, azt választotta ki az Isten, a semminek látszókat, hogy…

"Hiszen Istennek a „balgasága” bölcsebb az embereknél, és Istennek a „gyöngesége” erősebb az embereknél."

"Eszerint nem azon fordul a dolog, aki erőlködik vagy törekszik, hanem a könyörülő Istenen."  

"Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében."

"Amire ugyanis a törvény nem volt képes, mert a test miatt erőtlenné vált, azt Isten véghezvitte: elküldte tulajdon fiát a bűn miatt a bűn testének hasonlóságában, hogy elítélje a testben levő bűnt, és hogy a törvény beteljesedjék rajtunk, akik már nem a test, hanem a lélek…

"A bűn ugyanis a tilalommal kapta vonzóerejét, ezzel tévútra vezetett és megölt."

"Nem kételkedett hitetlenül Isten ígéretében, hanem erőt merített hitéből, és magasztalta az Istent,  meg volt győződve, hogy elég hatalmas ígéretének teljesítésére."

"Mert ami benne láthatatlan: örök ereje és isteni mivolta, arra a világ teremtése óta műveiből következtethetünk."

"Annak, akinek hatalma van, hogy megóvjon benneteket a bűntől, bűntelen és örömtől ujjongó lélekkel odaállítson dicsőségének színe elé, a mi egyedül üdvözítő Istenünknek legyen Urunkban, Jézus Krisztusban dicsőség, magasztalás, erő és hatalom minden idő előtt, most és…

Uram, Istenem , én reményem, hallgass meg engem! Ne engedd, hogy belefáradjak keresésedbe! Adj erőt, hogy mindig és mindenütt Arcod látására törekedjem. Önts belém reményt, hogy minden lépéssel Közelebb kerüljek Hozzád. Te ismered erőmet és gyengeségemet, Őrizd az egyiket, s…

Urunk, adj nekünk erőt, hogy Rád figyelő alázattal keressük és megtaláljuk Boldog Vilmos püspök példájára és közbenjárására a saját hivatásunkat, célunkat ezen a földön. Ne hagyd, hogy az üres semmittevés, vagy önmagunk kicsinyes leértékelése tehetetlen sodrássá…

bibliaidezetek 2012.03.22. 09:13

2 Péter 1,3

"Isteni ereje az Isten szerinti jámbor élethez mindent megadott nekünk: megismertük azt, aki dicsőségével és erejével meghívott minket."

"Aki beszél, az Isten szavait közvetítse. Ha valaki szolgál, azzal az erővel szolgáljon, amelyet az Isten ad neki, hogy így minden az Isten dicsőségére váljék."

bibliaidezetek 2012.01.08. 12:28

Jakab 5,8

"Legyetek türelemmel ti is, erősítsétek meg szíveteket, mert az Úr eljövetelének ideje közel van."

"Ez az első: Halld, Izrael: Az Úr a mi Istenünk az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből."

süti beállítások módosítása