"Annak pedig, akinek hatalmában áll megerősíteni benneteket evangéliumomban, a Jézus Krisztusról szóló tanításban, annak a titoknak kinyilvánításában, amelyre ősidők óta csend borult, de amelyet most az örök Isten parancsára a próféták írásai kinyilatkoztattak, és minden…

"Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka azonban az örök élet Jézus Krisztusban, a mi Urunkban."

"Most azonban felszabadultatok a bűn alól, és Isten szolgái lettetek. Gyümölcsötök a megszentelődés, célotok az örök élet."

"Ahol azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem, hogy amint a halálban uralkodott a bűn, úgy uralkodjék az örök életre szóló megigazulás által a kegyelem is, Urunk, Jézus Krisztus által."

"Ő kinek-kinek tettei szerint fizet: örök élettel annak, aki a jótettekben kitartva dicsőségre, tiszteletre és halhatatlanságra törekszik."

"Mert ami benne láthatatlan: örök ereje és isteni mivolta, arra a világ teremtése óta műveiből következtethetünk."

"De ti szeretteim, ti szent hitetek alapján épüljetek fel; imádkozzatok a Szentlélekben, tartsatok ki az Isten szeretetében, és várjatok Urunknak, Jézus Krisztusnak örök életet szerző irgalmára."

"Tudjuk, hogy az Isten Fia eljött, és megadta nekünk a belátást ahhoz, hogy megismerjük az Igazat. Mi az Igazban vagyunk, az ő Fiában, Jézus Krisztusban. Ő az igaz Isten és az örök élet."

"Mert ennek a tanúságnak az a tartalma, hogy az Isten örök életet adott nekünk, s ez az élet az ő Fiában van."

bibliaidezetek 2012.05.03. 18:14

1 János 1,2

"Igen, az élet megjelent, láttuk, tanúságot teszünk róla és hirdetjük nektek az örök életet, amely az Atyánál volt és megjelent nekünk."

"Testvérek, ezért még inkább törekedjetek rá, hogy hivatásotokat és kiválasztottságotokat tetteitekkel megpecsételjétek, mert ha ezt megteszitek, nem botlotok el soha. Így lesz ugyanis könnyű számotokra a bemenetel Urunknak és Megváltónknak, Jézus Krisztusnak örök országába."

"A minden kegyelem Istene pedig, aki Krisztusban örök dicsőségre hívott meg benneteket, rövid szenvedés után maga fog majd titeket tökéletessé tenni, megerősíteni, megszilárdítani és biztos alapra helyezni."

"Nem pusztulásra ítélt, hanem elpusztíthatatlan magból születtetek újjá, az Isten élő és örök szava által."

bibliaidezetek 2012.01.29. 16:50

1 Péter 1,5

"Az Isten hatalma megőrzött titeket a hitben az örök üdvösségre, amely készen áll, hogy az utolsó időben majd megnyilvánuljon."

bibliaidezetek 2011.08.11. 18:05

János 17,3

"Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedül igaz Istent és akit küldtél, Jézus Krisztust."

"Ha szerettek, tartsátok meg parancsaimat, én meg majd kérem az Atyát, és más vigasztalót ad nektek: az Igazság Lelkét, aki örökké veletek marad."

"Mert nem magamtól beszéltem, hanem aki küldött, az Atya hagyta meg, mit mondjak és mit hirdessek. S tudom, hogy parancsa örök élet."

bibliaidezetek 2011.03.05. 11:00

János 10,28

"Örök életet adok nekik, nem vesznek el soha, nem ragadja ki őket a kezemből senki."

bibliaidezetek 2011.02.19. 15:58

János 6,51

"Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért."

bibliaidezetek 2011.02.19. 15:55

János 6,47

"Aki hisz bennem, annak örök élete van."                    

bibliaidezetek 2011.02.19. 15:50

János 6,40

"Mert Atyámnak az az akarata, hogy mindenki, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen, s feltámasszam az utolsó napon."

bibliaidezetek 2011.02.19. 15:43

János 6,27

"De ne romlandó eledelért fáradozzatok, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre. Ezt az Emberfia adja nektek, aki mellett maga az Atya tett tanúságot."

bibliaidezetek 2011.02.10. 15:21

János 5,24

"Aki hallja szavamat és hisz annak, aki küldött, az örökké él, nem esik ítélet alá, hanem már át is ment a halálból az életre."

bibliaidezetek 2011.02.09. 09:27

János 4,36

"Az arató már most megkapja bérét, s termést gyűjt az örök életre, hogy együtt örüljön aki vet, azzal, aki arat."

bibliaidezetek 2011.02.09. 09:23

János 4,14

"De aki abból a vízből isziki, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne."

süti beállítások módosítása