A Magvető (Máté 13,1-9;18-23)

Egyik nap Jézus kiment a házból és leült a tó partján. Nagy tömeg gyűlt köréje, ezért beszállt egy bárkába és leült, a tömeg pedig a parton maradt. Ekkor példabeszédekben sok mindenre tanította őket, mondván: „Íme, kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útszélre esett. Jöttek az égi madarak és fölcsipegették. Más mag köves talajba hullott, ahol nem volt neki elég föld. Gyorsan kikelt, mert nem volt mélyen a földben. Amikor azonban forrón tűzött a nap, elszáradt, mert nem volt gyökere. Ismét más szúrós bogáncsok közé esett. Amikor a bogáncsok felnőttek, elfojtották. A többi jó földbe hullott s termést hozott, az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik meg harmincszorosat. Akinek füle van, hallja meg!”

Ti tehát halljátok a magvetőről szóló példabeszédet! Aki hallgatja az országról szóló tanítást, de nem érti meg, ahhoz eljön a gonosz és elrabolja, amit a szívébe vetettek. Ez az, ami az útszélre esett. A köves talajba hullott ellenben az, aki meghallgatja a tanítást és szívesen be is fogadja, de az nem ver benne gyökeret, mert csak ideig-óráig él. Amikor a tanítás miatt szorongatás, üldözés éri, csakhamar megbotránkozik. A szúrós bogáncs közé hullott pedig az, aki meghallgatja a tanítást, de a világi gondok s a csalóka gazdagság elfojtja a tanítást, úgyhogy nem hoz termést. Végül a jó földbe hullott az, aki meghallgatja, megszívleli a tanítást, s jó termést is hoz, az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat.”

Jézus példabeszédekben tanította hallgatóságát. Olyan egyszerű és hétköznapi példákkal próbálta elmesélni az Őt hallgató embereknek Isten országát, amit mindannyian megértenek. Isten országa nem olyan, mint egy földi ország, aminek határai vannak, kormánya, lakosai, városai, földjei, nemzete, nyelve, pénze, hadserege. Isten országába minden ember meghívást kap, nemzetiségtől, bőrszíntől, nyelvtől, pénztől függetlenül. Nem kell hozzá gazdagnak lenni, hogy ebben az országban valaki érvényesülni tudjon, sőt Jézus szerint a földi gazdagág csak nehezítő tényező. „Isten országa közöttetek van” – mondja egyszer Jézus tanítványainak. Isten országa nehezen meghatározható, nem lehet azt mondani, nézd, itt van, vagy ott van. Közöttünk van, közöttünk tud létrejönni, ha mi engedjük, ha befogadjuk tanítását, ha meghalljuk az Ő szavát, és tettekre is váltjuk. Mit mond Ő, mit tegyünk, hogy létrejöjjön közöttünk ez az ország? Azt kéri, ne építsünk falakat, ne húzzunk kerítéseket egymás köré, bontsuk le a határainkat embertársaink között, mert Isten országa ebből a határtalanságból épül fel. Forduljunk egymás felé szeretettel, irgalommal, igazsággal. Lépjünk túl a kapott rosszon, tanuljunk meg megbocsátani, imádkozni azokért, akik nem kedvesek hozzánk, az összes emberben a jót látni, Istent látni, a szenvedő Krisztust látni, akkor is, ha ez nehéz, akkor is, ha ehhez kicsit önmagunkról kell lemondani. Rögös ez az út és keskeny ez az ösvény. De minen nap tehetünk egy apró lépést Isten országa felé, minden nap tehetünk valakivel valami jót, segíthetünk a mellettünk élő embereknek, adhatunk a rászorulónak abból, ami a miénk, de akkro is tehetünk másokért szeretettel, ha egyedül vagyunk, ha épp nincs mellettünk senki. Az egyik legnagyobb jó, amit a másik emberért tehetünk, ha imádkozunk érte, vagy felajánljuk szenvedéseinket, fájdalmainkat embertársainkért. Ez a krisztusi szeretet egyik legszebb formája. Tanuljuk meg ezt a fajta szeretetet, apró kis lépésekkel elkezdve, hiszen igy hozhatunk termést, harmincszorosat, hatvanszorosat, vagy százszorosat, ahogy a példabeszéd mondja.

Isten folyamatosan azon munkálkodik, hogy tanítását elvesse a szívünkbe, ahogy a magvető hinti a szemeket a földbe, azzal a reménnyel, hogy a magok mélyen a földbe kerülnek, és idővel kibontakoznak, fejlődnek, növekednek, hogy végül szárba szökkenjenek és termést hozzanak. Isten egyik legméylebb vágya, hogy mi, akiket szeretetéből teremtett, teremjünk, termést hozzunk. Isten általunk van jelen a világban, rajtunk keresztül akarja szeretetét a körülöttünk élő embereknek ajándékozni. Egyik legfontosabb feladatunk életünk során, hogy megtanuljunk szeretni és megengedni, hogy mások szeressenek bennünket. Ez persze nem mindig sikerül, de nem kell elkeserednünk, hiszen mindez mélyen hozzátartozik emberségünkhöz. Isten tudja ezt, ezért veti szívünkbe folyamatosan és bőven mérve a tanítását. Nem méri szűkösen a kegyelmét, ahogy a magvető sem a szemeket, akkor sem, ha látja, hogy néhány szem nem a legjobb helyre esett. Ilyen a mi szívünk, mint a példabeszédbeli szántóföld. Egyszerre megvan benne az út széle, a köves talaj, a szúrós bogáncs és a jó föld is. Van, amikor nem halljuk meg a jót, a jóra való buzdítást, vagy egyszerűen csak nem akarjuk meghallani, bezárjuk szívünk ajtaját Isten előtt. Van, amikor szívesen meghallgatjuk, és vigasztalást, örömet is lelünk benne, de egy idő után elfeledkezünk róla, alábbhagy a lelkesedésünk, a könnyebb utat, a kényelmet választjuk. Olyan is megesik, hogy tudjuk, mit kellene tennünk, tudjuk, mi lenne a helyes, hiszen ismerjük a szeretet és a jóság útját, mégsem ezen az úton járunk, mert teli vagyunk gondokkal, mert épp nem érünk rá, mert mást fontosabbnak tartunk, legyintünk a jócselekedet lehetőségére, azt mondjuk, majd máskor, majd legközelebb. Persze Isten mindig ad nekünk újabb és újabb lehetőségeket a szeretetre és a jócselekedetekre, minden ilyen elmulasztott alkalommal megfosztunk valakit attól a jótól, amit Isten rajtunk keresztül akart ajándékozni. Isten munkatársnak hív bennünket azzal, hogy szívünkbe veti az Ő igéjét, tanítását, arra hív bennünket, hogy Vele együtt dolgozzunk a világ és az emberek üdvösségéért.

Ez Isten örömhíre, amit Jézus által el akart nekünk mondani, hogy Ő nem egy felhők között trónoló uraság, aki kénye-kedve szerint bánik az alattvalóival, hanem egy szerető Atya, aki magához ölel, aki arra hív minket, hogy vele együtt dolgozzunk az Ő csodaszép tervén. Mikor Isten szívünkbe veti a tanítását olyan, mint az édesanya, aki maga mellé gyűjti lányait,  hogy megtanísa őket főzni, varrni, mosni, vagy az édesapa, aki fiait tanítja fúrni-faragni, autót szerelni. Isten szívünkbe veti tanítását, hogy egyre inkább olyanná válhassunk, mint Ő, aki feltétel nélkül szeret, aki igazságos, irgalmas és jóságos. Amikor mindezt megértjük, elfogadjuk és tanítását tettekre váltjuk, amikor le tudunk mondani a saját igazunkról, a saját akaratunkról, a saját javainkról valaki másért, amikor szeretni tudunk és jót cselekedni, akkor jó föld a szívünk. Ilyenkor tudunk termést hozni, mások javára válni és ilyenkor körülöttünk is épül egy kis darab Isten országából.

Jónak lenni jó. Ismerjük fel minden nap azt a kevéske jót, amire Isten meghív bennünket és próbáljunk meg rá igent mondani. Milyen szép egy telt kalászú búzamező, vagy egy gyümölcseitől roskadozó fa, egy fürtökkel teli szőlőlugas. Gondoljunk minden nap erre, hogy Isten szemében mi is termőföld vagyunk, aki csodás termést tud hozni, akiben gyönyörködni lehet, aki tápláló és körülötte virágzik az élet. Ez a célja és értelme földi életünknek, ezért teremtett bennünket Isten, ezért hívott ebbe a földi életbe. Értékesek vagyunk mindannyian, tanuljunk meg hinni ebben, nézzünk magunkba és érezzük, lássuk, ahogy kicsírázik a szívünkben a mag, amit Isten vetett belénk, tápláljuk és óvjuk az Ő tanítását, hogy bennünk szárba szökkenhessen, kivirágozzon és bő termést hozzon. Amen.

bibliaidezetek 2014.09.14. 18:45

Rövid történet

Ajándék

Behunyom a szememet, ülök a szobám mélyén a kedvenc karosszékemben, mellettem a kandallóban halkan serceg, pattog a tűz, ahogy a lustán izzó fahasábokat egyre jobban bekebelezi. És ekkor hirtelen fülembe nesszen a csengő hangja. Az ajtóból kiabálás: „Uram! Csomagja érkezett!” Meglepetten érnek hozzám a szavak, hiszen tudtommal nem rendeltem semmit és senki nem szokott nekem csomagot küldeni. A kíváncsiság pattintott ki a puha bőr jóleső melegéből, és kapkodva siettem az ajtó felé. A küszöbön túl fiatal fiú mosolya fogadott, kezében jól megtermett papírdoboz, haloványbarna krepp papírba csomagolva, vászonzsineggel gondosan átkötve. A dobozon az én nevem, az én címem, tévedés nem lehet. Minden stimmel, csak a feladó hiányzik, s mire ráeszmélek, hogy megkérdezzem, a fiút már hiába keresem, nem találom. Egyedül állok az ajtóban, némán.
A csomagnak súlya van. Sietve rakom le a kopottas dohányzóasztal üveglapjára, régi könyvek és új kacatok közé. Visszahuppanok a karosszékbe, a kíváncsiság egész testemben zakatol, míg módszeresen lefejtem a csomagolást. A krepp papír alatt vastag kartondoboz rejlik, a tetején felirat, vastag, fekete, ákombákom betűkkel: „AJÁNDÉK”. Ajándék? Ki küld nekem ajándékot, ilyenkor? Közel, s távol nincs semmilyen ünnepi alkalom. Ez csak valami tréfa lehet, gondolom magamban, biztosan a szomszéd gyerekek bolondoznak. Kíváncsiságom alábbhagy, egykedvűséggé zsugorodik, kissé kelletlenül nyitom fel a nem várt ajándék dobozát. Újságpapír galacsinok, gondosan, laponként gombóccá gyűrkélve. Szép kis meglepetés, hallom kissé bosszús hangomat, de legalább gyújtósnak jó lesz. A galacsinokat a kandalló mellé hajigálom, már egész tekintélyes halomban sorakoznak a szuszogó parázs mellett, mikor a doboz alján megcsillan valami. A kíváncsiság újra utat tör magának bennem és gyorsan kikapkodom a maradék papírfecnit.
Ez tényleg valami tréfa lesz. Lassú, esetlen mozdulatokkal a doboz aljára nyúlok és kiveszem, ami benne rejlik. Vastag, ormótlan, ügyetlenül feketére mázolt képkeret, benne vékonyka, maszatos üveglap, az üveglap mögött fehér papíron, fekete tintával, s ugyanazzal az ákombákom kézírással a saját nevem áll. Meglepetten és értetlenül dőlök hátra a karosszékben kezemben a képpel, mellettem a parázs némán pislog. A nevemet bámulom, az esetlen betűket, közben a csendes esti fényben megcsillan az üveglap, benne arcom tükrét látom, önmagamat nézem. Igen, ez én vagyok.

A napok eseménytelenül múlnak egymás után, mióta furcsa ajándékom megérkezett. Eleinte zavar, szinte bánt a jelenléte, legelső gondolatom a szemétkosárba dobná, de végül egy belső hang megkegyelmez neki, és mogorván a dohányzóasztalon hagyom. Itt fekszik most is, kelletlenül, árván. Szabadulnék tőle, mégis újra és újra kezembe veszem, forgatom, a fekete tinta foltjait bámulom. Elmélyült vizsgálódásomból a hirtelen megcsörrenő telefon ráz fel, sietős léptekkel a konyhába indulok. Felveszem a kagylót, téves hívás. Bosszúsan lépdelek vissza a szoba melegébe, ahol újabb meglepetés várakozik rám, a földön üvegdarabok fekszenek, ajándékom a dohányzóasztal mellett romokban hever. Felemelem a keretet, hogy össze tudjam söpörni a maradványokat, kirázom a fában bennragadt üvegszilánkokat, majd tekintetem nevem ákombákom betűire téved. Kezembe veszem a fehér papírlapot, hogy felélesszem vele a szunnyadó tüzet, nyúlnék a kandalló felé, de ahogy a pislákoló fény megvilágítja a papirost, egy pillanatra megtorpanok. Megfordítom a lapot, gyermeki csodálkozás ül ki arcomra, hiszen a hátoldalon egy levelet találok, amit nekem címeztek.

„Kedves Gyermekem!

Bizonyára meglepett ez az ajándék. Gondolom, valami értékesebbre, szebbre vágytál, egy modern műalkotásra, vagy egy idilli tájképre, esetleg egy klasszikus festmény reprodukciójára. Ehelyett egy ócskának tűnő, esetlen betűkkel összemázolt nevet kaptál, egyhangú fekete keretben.
Tudom, az emberek mindig többre vágynak, élénk színekre, csillogásra, fényre, nagyságra, értékes holmikra, amiket büszkén birtokolhatnak. Tudod, mit akarnak leggyakrabban? Hatalmat, tudást, vagyont, kincseket, élményeket, érzéseket birtokolni. Utazni, a világ minden táját bejárni, azt a sok-sok szépet, ami a Föld kerekén van, látni, csodálni. Vágynak minden élvezetre, amit csak ember birtokolhat, és megszerezni mindent, ami boldoggá teheti őket. Sokszor álmodoznak egy olyan dologról, egy olyan valamiről, ami mindennél becsesebb kincs, ami csak az övék lehet, egy olyan eszköz, amivel bármit elérhetnek. Hányszor hallom tőlük, bárcsak lenne egy varázspálcájuk, vagy varázsgömbjük, ami minden álmukat valóra váltja, ami minden nehézségüket megoldja. Ha tudnád, hányszor fohászkodnak Istenhez mindenféle apró-cseprő földi ostobasággal. Pedig mindenük megvan, amire a boldogságukhoz szükségük lehet.
Figyelj most kicsit rám! A legnagyobb ajándék, amit életedben kaptál, az te magad vagy. Lehet, nem tartod elég színesnek, értékesnek, csillogónak, de arra kérlek, nézz végig magadon, és lásd meg, hogy benned van minden, amire csak szükséged lehet. Tudsz alkotni, teremteni, újat és szépet létrehozni. Tudsz szeretni, a két kezeddel átölelni, a másik arcát megsimogatni, a könnyeket letörölni. A füleiddel képes vagy másokat meghallgatni, a hangoddal vigasztalni, képes vagy más arcára mosolyt csalni és magad is mosolyogni. Tudsz másokkal egy úton járni, párbeszédet fenntartani, jobbodat nyújtva békét teremteni. Egyedi vagy, nincs senki hozzád hasonló. Magokat vetettem a szívedbe, amiket gondozok, öntözöm és gyomlálok, még ha néha fáj is. Arra vágyom, hogy a magok kikeljenek, növekedésnek induljanak és termést hozzanak. Így épül Isten Országa. Higgy nekem, te vagy önmagad számára a legnagyobb ajándék, elvetettem benned minden magot. Arra hívtalak, hogy fedezd fel magadban hajtásaimat, ápold és segítsd őket a növekedésben. Minden talentumodat azért kaptad, hogy azokkal növekedj, fejlődj és építs velük egy Országot.
Gyermekem vagy, én akartam, hogy legyél, hogy pont ilyen legyél. Én adtam kezedbe a legfontosabbat, azt ami elvezet téged hozzám: önmagadat!

Szeretettel: Mennyei Atyád”

(ÉÁ)

"A lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz. A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz."

"Legyetek követőim, mint ahogy én Krisztus követője vagyok."

"Az egyik ugyanis a bölcsesség ajándékát kapja a Lélektől, a másik a tudás adományát ugyanattól a Lélektől, a harmadik a hitet kapja ugyanabban a Lélekben vagy pedig a gyógyítás adományát szintén ugyanabban a Lélekben."

"Isten határozta meg minden egyes tag feladatát a testben, tetszése szerint."

"Ha megítélnénk magunkat, nem vonnánk magunkra ítéletet. Ha azonban az Úr ítél meg bennünket, az fenyítésünkre szolgál, hogy ezzel a világgal együtt el ne kárhozzunk."

"Sokfélék a jelek is, de Isten, aki mindenben mindent véghezvisz, ugyanaz."

 "Valahányszor ugyanis e kenyeret eszitek, és e kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön."

"Eddig emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Hűséges az Isten, erőtökön felül nem hagy megkísérteni, hanem a kísértéssel együtt a szabadulás lehetőségét is megadja, hogy kibírjátok."

"Az áldás kelyhe, amelyet megáldunk, nemde a Krisztus vérében való részesülés? S a kenyér, amelyet megtörünk, nemde a Krisztus testében való részesedés?"

"Tehát akár esztek, akár isztok vagy bármi mást tesztek, tegyetek mindent Isten dicsőségére."

"Minden szabad, de nem minden használ. Minden szabad, de nem minden szolgál javunkra."

"Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből részesülünk."

"Hagyjuk, hogy Isten írja életünket, vagy mi akarjuk azt írni? A szelídségről van itt szó. Szelídek vagyunk Isten Szava iránt? Képesek vagyunk megtalálni Isten Szavát a mindennapi történésekben, vagy inkább a saját gondolataink tartanak fogva bennünket, és nem hagyjuk, hogy az Úr meglepetése beszéljen hozzánk?"

"Nekünk mégis egy az Istenünk: az Atya, akitől minden származik, s akiért mi is vagyunk, egy az Urunk, Jézus Krisztus, aki által minden van, s mi magunk is általa vagyunk."

"Ne ítélkezzetek hát időnap előtt, míg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és földeríti a szívek szándékait. Akkor majd mindenki megkapja az elismerést az Istentől."

"Aki tetszeleg tudásában, még nem értette meg, mi a helyes ismeret. Aki azonban szereti az Istent, azt az Isten is a magáénak tudja."

"Istennek vagyunk ugyanis munkatársai, ti meg Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok."

"Az étel a gyomorért van, a gyomor az ételért, de Isten mindkettőt elpusztítja. A test azonban nem a kicsapongásért van, hanem az Úrért, az Úr pedig a testért."

"Különben mindenki éljen úgy, ahogy az Úr adta neki, s ahogy az Isten hívta."

"Minden szabad nekem, de nem minden hasznos. Minden szabad, csak ne váljak semminek rabjává."

"Ti azonban Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig az Istené."

"Ezért ha testvéred ellen vétkezel, mert megsérted aggályos lelkiismeretét, Krisztus ellen vétkezel."

"Aki azonban az Úrral egyesül, egy lélek vele."