"Hűséges az Isten, aki által meghívást kaptatok Fiának, Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak közösségébe."

"Annak pedig, akinek hatalmában áll megerősíteni benneteket evangéliumomban, a Jézus Krisztusról szóló tanításban, annak a titoknak kinyilvánításában, amelyre ősidők óta csend borult, de amelyet most az örök Isten parancsára a próféták írásai kinyilatkoztattak, és minden…

"Töltsön el benneteket a reménység Istene teljes örömmel és békével a hitben, hogy a Szentlélek erejével bővelkedjetek a reményben."

"Hiszen Krisztus sem a maga javát kereste, hanem ahogy írva van róla: "Gyalázóid szidalmai rám hullottak."

"Nekünk, erőseknek az a kötelességünk, hogy elviseljük a gyengék gyarlóságát, és ne a magunk javát keressük."

"Törekedjék mindegyikünk embertársa javára és épülésére.

"Adja meg nektek a béketűrés és vigasztalás Istene, hogy Krisztus Jézus akarata szerint egyetértsetek, hogy egy szívvel, egy szájjal magasztaljátok az Istent, Urunk, Jézus Krisztus Atyját."

"A békesség Istene hamarosan összetiporja lábatok alatt a sátánt. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme legyen veletek!"

"Karoljátok fel tehát egymást, amint Krisztus is felkarolt benneteket Isten dicsőségére."

"Az Úr Jézus kegyelme mindnyájatokkal!"

"Karoljátok fel a hitben gyengét, anélkül, hogy felfogását elítélnétek."  

"Meggyőződésedet tartsd meg magadnak Isten előtt. Boldog az, akinek nem kell visszavonnia, amit helyesnek tart."

süti beállítások módosítása